http://www.halfogok.hu/
Sokat gondolkoztam, hova tervezzem néhány napos túránkat. Sokszor történt már így, hogy célpont nélkül, csupán a térképet nézegetve böktem egyet, és bepakoltam a kocsit?
 
A mostani rövidke időben, amit a pontyok felkutatására tudtam szentelni, úgy gondoltam, némi segítséget veszek igénybe, és felhívtam kedves barátomat, Pétert, hogy adjon nekem tanácsot, hol próbáljam meg az aranyhasúak idősebb példányait kézre keríteni. A telefon végén a pontyok nagy ismerője azt mondta: Zsoli, itt a helyed nálunk, az egyesületünk taván van stég, csónak, behordás engedélyezett, pénteken és szombaton éjszakai horgászat is van. A tavon az eddig kifogott legnagyobb pontyunk 18 kiló, de számtalan 10+ os pontyunk van, nem beszélve a sodrófányi amurokról.
Azt hiszem még nem nyomta meg Péter a telefonon a hívást megszakító gombot, mikor én már elkezdtem a kocsiba cibálni a mázsányi cuccot. Botzsák, állvány, sátor, ágyak, és még kismillió mütyür, melyek kényelmesebbé és komfortosabbá tehetik a megfáradt pontyhorgász napjait. A bepakolásból az lett, hogy a fejem csupán egy irányba tudtam tartani a botzsák miatt út közben, de sebaj, hisz repülünk a pontyok birodalmába, nem törődve a fronttal, szakadó esővel. Kedves barátaim várnak a tóban, fiam itt ül mellettem a vezető ülésben, és mérhetetlenül boldog vagyok. Ez az az öröm, ami soha nem szűnik meg. A várakozással teljes izgalom, fejemben az etetési tervek, csalizási praktikák, kötési módok. Lássuk, mit tartogat nekünk az ismeretlen?
 
 
 
http://www.halfogok.hu/

Élőkép

 

VÍZTÉRKÓD
BUGASZEG

99-059-9-9

 

Nyitvatartás:
Napijegyes horgászok részére pünkösdi hétvége (péntek - hétfő) kizárólag nappal. 
Utána minden hétévégén!

Éjszakai horgászat:
napijegyes horgászok részére megszűnt
 
Halőr telefonszáma:
(70) 411 - 4198
 
Időkép felhőkép
Felhőkép

Facebook

Támogatóink

 
 
Go to top