Tisztelt Horgásztárs!

2023. február 5-én az egyesület vezetősége rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol a tagság jelentős változásokról döntött, mind a napijegyes, mind pedig az éves területi jegyet vásárló horgászokkal kapcsolatosan.

A tavon a korábbi években megszokott napijegyes horgászat lehetősége megszűnik. Ennek oka elsősorban a magas bér, azok járulékai, valamint a kapcsolódó energia és szolgáltató díjak emelkedése. A tagság úgy határozott, hogy a napijegyes horgászati lehetőséget, valamint az ehhez kapcsolódó halőrzést, jegyárusítást kizárólag 2023. június, július és augusztus hónapokban biztosítja péntek, szombat és vasárnap napokon, s kizárólag nappal. Ennek megfelelően napijegyes horgászok részére az éjszakai horgászat lehetősége teljesen megszűnik ettől az évtől. A napijegyek ára 6000.- forintra emelkedik, s az előző évekhez hasonlóan 1 darab méret korlátozás alá eső nemes halat (ponty, amúr, süllő, harcsa) és 3 kg fehér halat (keszeg, kárász) vihet haza a horgász.

Tervünk szerint az első napijegyes horgászat részére biztosított hétvége 2023. április 7-én húsvétkor lesz (kizárólag nappal). 

Tisztelettel kérjük napijegyes horgásztársainkat, hogy a tagság döntését szíveskedjenek tudomásul venni. Korábban redndszeres napijegyes vendégeink részére javasoljuk, hogy gondolják meg egy rendes tagsági státusz megszerzésének lehetőségét. Ezzel kapcsolatosan érdeklődjenek telefonszámainkon!

Köszönettel: Vezetőség
 

Élőkép

 

VÍZTÉRKÓD
BUGASZEG

99-059-9-9

 

Nyitvatartás:
Napijegyes horgászok részére ZÁRVA! 
 
Halőr telefonszáma:
(70) 411 - 4198
 
Időkép felhőkép
Felhőkép

Facebook

Támogatóink

 
 
Go to top